Tavaly júliusban döbbentünk rá, hogy nekünk tényleg ki kell költöznünk a városi házunkból. Olyan értelemben nem volt meglepetés, hogy árultuk a házat, de olyan hirtelen történt minden, hogy ott álltunk egy komoly vételi szándékú házaspárral új ház nélkül.
Azt már sejtettük, hogy melyik részén szeretnénk nézelődni a Tónak, hiszen vitorlázni szeretnénk. Megnéztük az iskolákat, így tovább szőkült a kör. A végére egy 40 km-es körzet maradt. Gondoltuk, lepasszoljuk a gyerekeket a nagyszülőknek, és két nap alatt körbejárjuk.
A tervünk az volt, hogy végig járjuk a falvakat, és amelyikre rádobban a szívünk, azokat alaposabban átnézzük, hátha találunk eladó házakat. Így is lett. Két város maradt a csőben, azok utcáit kezdtük el róni. A legtöbb eladó ház árverezés alatt állt, így már azon voltunk, árverési oldalakon indulunk el. Ezzel a kereséses módszerrel három ingatlant tudtunk csak megtekinteni. Az egyik fent volt a hegyen, nagyon szép kilátással, de a ház annak ellenére, hogy látszott, sok munka volt benne, nem volt meggyőző. Az alsó szint tökéletes, de az emelet gyakorlatilag egy faházikó volt. A másik, amit megnéztünk, bent volt a városban. Ennek két hatalmas szintje volt, a szerencsétlen idős házaspár azért építette így, hogy majd két generáció éldegélhessen itt boldogan. Nem így alakult. Az ára sem volt rossz, főleg ugye úgy, hogy a miénk a city melletti nagyon felkapott városban volt, csak túl nagy volt. A harmadik egy part közeli, három szintes szuper ház, szuper áron, szuper helyen, szuper arra, hogy három családnak legyen kiadva. Lakni egyáltalán nem lehetne benne, csak max akkora átalakítással, amiből még egy ház kijönne. Lógó orral ért véget a rövid vakáció.
Pár héten belül kezdett felpörögni a városi ház adásvétele, így újra össze kellett kapni magunkat. Természetesen beláttuk, így nem lehet. Napokon át a hirdetéseket bújtuk. Mindketten kiválasztottunk 15-15 ingatlant, majd összefuttattuk. Kiválasztottunk városonként 10-et, felhívtuk az ingatlanosokat, lebeszéltük az egyik várost az egyik, a másik várost a másik napra. Életre szóló kaland vette kezdetét.
Kezdtük a zsúfoltabb várossal.
Az első ház egy nyaralóövezetben volt. Amikor bementünk a kapun, azt hittem, körtánc veszi kezdetét, ugyanis hirtelen egy kör közepén találtuk magunkat. Rá kellett jönnöm azonban, hogy csupán a szomszédok jöttek elő az eseményre, hogy valaki horogra akadt. Olyan szinten voltak egymásra építve a házak, hogy szinte összeért a vállunk. A ház belseje döbbenetes volt számomra. Ahogy beléptünk, a konyha tárult elénk, és gyakorlatilag a konyhabútor sarkából már indult is a lépcső az emeletre. Helykihasználás. Mi pedig fordultunk is kifelé. De, végülis ez egy nyaralóövezet, nem kell csodálkozni.
Következett a gazdag német nyaralója.
Na, ott leesett az állam. Mesés kilátás, mesés ház, mesésen berendezve. Tényleg egy álom. Nyaralni. Sajnos lakni ez is tökéletesen alkalmatlan volt, pedig az árban benne volt a bútor, azonnal költözhető. Patent tisztaság, csodaszép kert, olyan kilátás, hogy majdnem elsírtam magam. Az ár is elfogadható volt, főleg, hogy az ügynök jelezte, alkuképes, mert a tulaj szabadulna. Vérzett a szívem. Viszont ami ellene szólt, hogy az is hegyen volt. -20 fokban, jeges úton, bűvészkedje fel oda magát az, akinek hat anyja van.
Ez a srác elvitt bennünket egy jó kis osztrák stílusú házhoz. Gyönyörű nappalija volt, álom szép kilátással. Viszont a nappalin kívül nekem semmi sem tetszett. A férjemnek nagyon bejött, számomra a ház minden többi része nyomasztó volt. Szerencsére a mama pont akkor jött rá, hogy emelni akar az áron.
Itt egy kicsit bepánikoltunk, hogy nem nagyon jön szembe lakható kuckó. Kínunkban bementünk egy irodába, ahol egy nagyon szétszórt néni fogadott bennünket. Mutogatta lelkesen a kis dossziéját, én meg pofátlanul elkezdtem nézegetni (amikor nem látta) a jegyzeteit. Szépen ott volt, hogy kinek mennyi pénz kellene minimum, mennyire lehet lealkudni, stb. Csupa olyan infó, ami egy eladónak nem előnyös, ha a vevő tudomására jut. Elmondtuk a néninek, mit szeretnénk. Lelkesen el is vitt bennünket egy házhoz. Na, ami ott fogadott bennünket, az ma is igen élénken él bennünk.
Volt, vagy három szintes is a ház. Épp két család pakolászott be a Wartburgjaikba, egy rakás gyerekkel, és iszonyú sok cuccal. Mint kiderült, ez egy családi nyaraló, ahol a gyerekek felnőttek, és jelenleg nyaralónak használja a három testvér a családjával. Látszólag szabadulnának tőle, de feltehetőleg nem mindenki válik meg könnyen az örökségtől, a régmúlt emlékeitől. Nagyon bizarr fél órát töltöttünk ott. Az egyik férj, a kisfiával próbált bennünket körbevezetni. Szűk lépcső vezetett a felsőbb szintekre, ódon falak között. Nagyon régi ház lehetett. Egy sértődött feleség gyilkos tekintete kísérte lépteinket a „hogy rohadna rátok az ég” felirattal a homlokán. A gyermek jószándékúan mutogatta a ház kardinális hibáit: a használhatatlan wc-t, és a szétrohadt beépített szekrényt. Próbáltunk mielőbb kimenekülni.
Aztán jött a büszke kisöreg a patent házával. Szintén nagyon jó kis ház, jó áron, egy rendkívül idegesítő tulajjal. Úgy állt ott, hogy „úgysem adom el nektek köcsögök”. Lefittyedt szájjal követte lépteinket. Az ingatlanos magasztalta a házat, az öreget, és áldozatos munkáját. Persze, szép volt minden, de basszus, döntse már el, hogy el akarja adni, vagy csupán kérkedni akar vele. Én nagyon felbosszantottam magam rajta. Csúnyát akartam írni, de erre félre nyeltem, és teleköptem a monitort a billentyűzettel együtt.
Ezt a várost kb. ki is végeztük.
Mentünk a kevésbé zsúfoltba.
Az első pofáraesés az volt, hogy rá kellett jönnünk, az öt kedvenc házunk gyakorlatilag kettő. Valami különös okból kifolyólag, egy-egy házat többször is feltesznek. Az még hagyján, de úgy készülnek a képek, hogy gyakorlatilag nem lehet rájönni, hogy ugyanaz az ingatlan. Ezt tetézik azzal, hogy külön ügynököket bíznak meg, így képtelenség rájönni, hogy egyazon házról van szó. Értelmetlen, és dühítő.
Na, az első kedvencünk egy szép, új építésű ház volt. Ismét hegy, négykézláb lehet kb. felmászni. Két kisgyerekkel igazi álom. A ház szuper volt, viszont a két szint között csak kívül volt lépcső. Sajnos, ekkor már tisztán láttuk, nem a lakhatóság az elsődleges, hanem a kiadhatóság. Minden lukat kiadnának/kiadtak egykoron.
A második, legigazibb kedvencünk hatalmas csalódás volt. A képeken egy szép, modern, csupa üveg nappalis, patent házikó volt. Két szép, nagy szinttel, kerttel, hatalmas terasszal. A valóságban viszont egy nyaralót erőszakoltak meg egy felújítással. A hatalmas nappali k.va kicsi volt, a helységek akkorák, hogy épp csak megfordulni lehetett bennük. Fürdőszoba gyakorlatilag nem is volt, csak két apró fülke. Ezen a ponton közel álltam a síráshoz. Nem normálisak. Mit hisznek? Hogy nem derül ki, hogy egy lyuk az, amit el akar adni?????? Mert nem az a baj, hogy szabadulni akar, hanem, hogy úgy állítja be, hogy egy tuti családi ház, ahelyett, hogy felvállalná: van egy weekendházam a hegyen. Kicsi, de egy-két hétre ideális.
Következett egy régi típusú kétszintes ház. Az emelet szintén kiadásra készült, de legalább bentről indult a lépcső. A két szint külön is, és együtt is megállja a helyét. Az volt az első lakható ingatlan 2x2 nap keresés után! Kedves, idős házaspár, akik szintén kisebbe költöznének már. Tízpercnyire van a partól, húszra a kikötőtől.
Ezután egy szintén nagyon szuper következett, amit én meg sem akartam nézni a hirdetés alapján. Amikor megláttam, megkérdeztem: miért tettek fel ilyen szar képeket a hirdetésbe? Ez a ház iszonyú jó, de a képek alapján megtekintésre sem alkalmas. Pedig nagyon, de nagyon patentül kialakított, felújított, rendben tartott épületről beszélünk. Azonnal beleszerettem, ráadásul a házhoz „járt volna” egy zseniális tehetségű fiatalember, aki gyakorlatilag mindent csinált a házon. Igaz, a lépcső itt is kívül volt, de már ott szólt a srác, simán behozza a házba, ahol eredetileg is volt. Erre már ajánlatot is tettünk, de nem fogadták el. Azóta sem kelt el.
Végül megnéztünk egy olyan házat, hogy a mai napig nem hiszem el. Egy mérnök tervezte, és építette magának. Minden helység tökéletesen kialakított. Csodálatos kilátás, gyönyörű kert, háromszor 140 nm szint. Egy óra alatt jártuk be. Még a pince is akkora volt, hogy el lehetett tévedni benne. Volt ott szerelőműhely, szauna, zuhanyzó, konyha, mondom, az is 140 nm volt. Tökéletes ház, elképzelhetetlenül jó áron. Egy baj volt vele. Tudtam, hogy olykor egyedül kell majd benne aludnom, max a két gyerek társaságában. Én viszont olyan félős vagyok, hogy ihaj. 1x110 nm-en is képes vagyok ébren tölteni egy éjszakát, nemhogy három ekkora szinttel.
Estére felállt a rangsor: 1. ezermester fiús ház a szar képeivel, 2. a háromszor 140 nm, 3. az osztrák stílusú. Végül az „első lakható ingatlan”-t vettük meg.
.
