Van abban valami nagyon nehezen kezelhető, amikor az ember a vágyott nyaralóhelyre költözik. Ráadásul nyáron. Főleg úgy, hogy a költözés egy része lement novemberben, így most a nyáron gyakorlatilag csak kocsiba ültünk, majd 5 óra autókázás után kiszálltunk a tóparti háznál. Nincs nagy pakolászás, semmi különösebb munka, csak az ottlét. Nehéz fejben helyretenni azt, hogy nem nyaralni jöttünk, hanem itt élni. Végleg ugyan még nem most cuccolunk, hiszen az alsó szinten még bent van az előző tulajdonos házaspár év végéig. Bevállaltuk így is, hiszen miután az emelet korábban kiadásra szolgált, van egy pici konyha, és egy kisebb fürdőszoba is. Igaz, bojler van, így erre figyelni kell, hogy ne egyszerre akarjon mindenki fürödni, hanem szépen elosztva. Illetve nem mosogatunk, ha fürdetés van. A konyhában van ugyan tűzhely, de a sütő nem működik. Tárolóhely nincs, mi állítottuk be a városi ház pincéjének polcrendszerének egy részét. Ezen túlmenően pedig, ha valamire szükségünk van, akkor irány a padlás, ahol minden dobozokban, lapra szerelve áll, és indulhat a keresgélés. Azért ez így alapvetően eléggé nyaralóra hajaz...

A történethez hozzátartozik, hogy jelenleg egy nagyon messze lévő kis faluban lakunk (eletafalun.blog.hu). Januárban lesz négy éve, hogy odaköltöztünk. A városi házat viszont annak idején nem adtuk el, akkoriban lent voltak nagyon az ingatlanárak, nem akartuk elkótyavetyélni. Tavaly viszont úgy döntöttünk, meglépjük a cserét a városról a Tóra.

Jött most velünk a férjem korábbi házasságából származó lánya is, aki viszont tényleg nyaralni jött. Mivel most nem a megszokott városi házba (ahol még ő is megszületett) jött, nem is a már elfogadott távoli faluba, hanem a nyári strandolóhelyre, őt nem lehet meggyőzni arról, hogy most az itteni lét másról szól. Folyton kérdezi: hová megyünk délután? Holnap mit csinálunk? Kihajózunk?
Őt ugye "sürgeti az idő", mert csak a hét végéig marad. Nem akar lemaradni semmiről, noha ezentúl akkor jöhet a Tópartra, amikor akar. Télen is, nyáron is. Nem kell izgulni, ha most nem javul az idő, és nem tud fürödni. Majd fürdik, amikor legközelebb jön. Nem, az ő fejében pláne nem lehet ezt most egyelőre helyre tenni.

Kicsit ennek köszönhető a tegnapi kaland.

Az első két napunkon verőfényes napsütés várt itt bennünket. Szaladtunk is a hajóra, amin mint kiderült, elromlott a motor. Előremenet nem volt, csak hátramenet. Így szépen neki is rongyoltunk a kikötőmólónak. Jó, motorszerelés. A nap hátralévő részét a férjem a tárolóban töltötte bepréselve, mert csak így fért hozzá. A gyerekekkel egy darabig vergődtünk, főttünk körülötte, majd hazajöttünk. Délután újra ez volt a program. Estére adta csak fel, amikor is gyorsan elszaladtunk a helyi strandra kicsit lehűlni, feszültséget levezetni. Másnap a szerelők megcsinálták, de nekik is több óráig tartott, így az aznapi kirándulás, fürdés is elmaradt. Estére megjött a vihar.

Tegnap még hűvös, szeles időt hozott a reggel, de a férjemnek, és a lányának már minden baja volt. Azt tudtuk, hogy házi verseny lesz a kikötő "lakói" számára. Nekem nem volt jó érzésem azzal kapcsolatban, hogy akkor fussunk ki, amikor mások versenyeznek.
Azért kifutottunk. Mivel nagyon jó kis szél volt, hasítottunk, nagyon hamar egész messzire eljutottunk. És akkor elszakadt az orrvitorla. Semmi baj, felhúzzuk a nagyvitorlát. Az meg beakadt. Elkezdtünk szépen besodródni a versenyzők közé. Hogy javítsunk a helyzeten, motort indítottunk, noha nem szabad, de nem akartuk akadályozni a többieket. Ám ekkor a kislányom egy igen nehezen kivitelezhető, kulcstartóra ráüléses módszerrel, beletörte az indítókulcsot a motorba. Se vitorla, se motor. Mindezt a mezőny közepén. Mire nehezen felhúztuk a nagyvitorlát, már a szörfversenybe is belerondítottunk. Ráadásul nemcsak mi, hanem a segítségünkre siető, motorral körülöttünk keringő hajó is. A vitorlások amúgy nagyon korrektül álltak hozzánk, senki nem szólt egy árva szót sem. A szörfösök a segítőnkre már azért rámorogtak egy kicsit, persze érthető módon.

Végül kijutottunk. Délután vitorlacsere, ütközők kikötése a hajó hátuljára. Utóbbi eső után köpönyeg, de pszichésen mindenképpen óriási segítség.

Ma remélem, a nyaralós program kimerül a napi négy jégkrém megevésében, és a kellemes semmittevésben.